2012. február 17., péntek

Péntek.

Végre péntek... Ugye kijelenthetem, hogy nagyon sokan várják hétről-hétre ezt a napot... Ha nem is a bulik miatt, csak azért, mert holnap addig aludhatunk, ameddig csak akarunk! ( Itt jegyezném meg, hogy milyen vicces lesz visszagondolni, mikor felnövünk, és nem lesz hétvégi pihenőnk, mert dolgoznunk kell... )

Eseménydús nap volt a mai is... Már-már el is felejtem néha, hogy "egyedül" vagyok, mert nem vagyok. Annyira pozitívan csalódok mostanában az emberekben, hogy komolyan, jól esik társaságban lennem...
Igen, ez nem mindig volt így, volt, hogy én voltam a kis visszahúzódó senki, akinek nem köszönnek a folyosón, a városban sétálva nem állít meg pár arra sétáló "barát", mivel nem volt jóformán egy sem. Régen sokkal nehezebben barátkoztam, mondhatni: sehogy.



Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de szerintem mindenkinek van egy plátói szerelme... Plátói, mert tudja, hogy soha még csak egy érintés sem lesz köztük, vagy ami van, az nem olyan hátterű, mint amilyenre az ember vágyik. Egy személy, akit ha meglátsz, érzed, hogy Ő az, aki különleges, aki kívül-belül tökéletesen össze van rakva... és soha nem lesz a tiéd. Ma ezen gondolkodtam... ahogy néztem az én kis plátói szerelmem, ( talán nem is szerelmem, mert nyilván nem fogok álmokat kergetni, és szerelmes lenni egy tőlem fényévekre lévő személybe ) vajon ha egy nap odajönne, hogy: Szia... igazából szerelmes vagyok beléd, és senki más érintésére nem vágyom jobban, csak a tiédre, és ezzel a lendülettel megcsókolna.... Belegondoltatok már, hogy akkor összetörik az "elérhetetlen" kép, és egy ugyanolyan srác lesz, mint a többi?! Persze, nem azt mondom én sem, hogy nem én lennék a világ legboldogabb embere, ha ez megtörténne, csak vajon mi lenne akkor, ha senki nem töltené be ezt a szerepet, és összetörne a róla alkotott elérhetetlen kép...!? Érdekes ezen gondolkodni, és belegondolni a te helyzeteddel...!
Nos, az én Plátóim, mondhatni, barátom. Minden nap beszélünk, hülyülünk és el sem tudja képzelni, hogy más szemmel nézek rá... persze én próbálom ezt eltemetni, mikor a lelki gondjairól beszél, de mikor mondjuk csak úgy odajön, és összeér valamink, és érzem az illatát, akkor kicsit elszabadulnak az érzelmeim... Nem mondom, hogy nem fantáziálgatok vele ( és NEM, NEM SZEXUÁLISAN :D ) hanem hogy együtt ülünk egy nyári naplementében meg a hasonló nyálas romantikus filmekbe illő zárójelenetek....

Hát, ma ez járt a fejemben, köszönöm, hogy elolvastad, további szép hétvégét!!

2012. február 16., csütörtök

...---...

Sziasztok!
Tegnap, a barátságnál hagytam abba... Ma csak erősödött bennem az érzés, hogy a barátság olyan, mint egy (jó) házasság. Végül is az ember a legtöbb idejét vele(ük) tölti, és a legjobb pillanatokban osztozik velük, de ott vannak az átsírt, vigasztalással teli esték, napok, amikor arra volt szükség.



Mostanság eléggé kiül rám, hogy nem vagyok a toppon... Tegnap, mikor a beszélgető-körön voltunk, akkor is megkaptam, hogy: "pedig ez rám nem nagyon jellemző." Igen, én vagyok az, aki a legnagyobb bajban is felveszi a kis mosolygó-álarcot, és mosolyog... Szerintem ez nem kétszínűség, ez csupán egy eszköz. Eszköz, hogy ne a sajnáló pillantásokat kapd, hogy ne úgy jöjjenek oda hozzád, hogy: "Úristen, szarul nézel ki, mi a baj? :S" Hanem hogy tudj mosolyogni mindenkivel, esetleg még nevetni is, lehet, hogy nem olyan nevetés, mint mikor minden a legnagyobb rendben van, és mosolyogsz, de egy kis de ja-vu érzést kelt, hogy: ÁÁH IGEN emlékszem milyen, mikor nem ilyen szar minden.
Bár ennek most épp ellenkezője történt. Mostanában nem bírom, hogy ne szomorkodjak reggelente, ma sem volt ez másképp. És különösen jól esett, hogy odajöttek olyanok is, akikről nem is gondoltam volna, hogy mi a baj, volt aki csak egy erőltetett "semmi baj, minden rendben lesz" mosolyt küldött, de volt, aki odaült mellém, és megölelt.

Délután egy nagyon kedves barátnőmmel találkoztam. Vele szoktunk ilyen "boldogság-délutánokat" rendezni, egy finom tea és mindenféle édes dolog társaságában. Mindenkinek ajánlom a hasonló délutánok megrendezését. Szerintem az édes dolgok igenis jót tesznek a léleknek, legalábbis az enyémre hihetetlen hatással vannak. Egyszerűen ÉDES érzés marad utána... Néha jó is ezt a keserűséget a tömény édessel elnyomni.
Mellesleg ma a sorson gondolkodtam... pár idézetet olvasgattam:

"Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ."
/Guillaume Musso/

Igen, nagyon okos, szép meglátás, igaz is, de le merném fogadni, hogy szerencsétlen Musso nem sokat szenvedett a sorstól, miközben könyveit megírta... Persze, mindenki ítélkezhet mások felett, csak azt felejti el, amit most én is... Hogy semmit nem tud a másikról, ítélkezünk vakon... Hát ilyenek vagyunk mi: emberek....

Köszönöm, hogy elolvastatok, további szép estét mindenkinek!

2012. február 15., szerda

Üdv.

Sziasztok!!
Egy elég érdekes ötletem támadt. Névtelenül írom meg mindennapjaimat, gondolataimat itt. Egy tanulságos, élvezhető blogot szeretnék írni az életemről, a hibáimról, örömről, bánatról, szóval mindenről.
Azt hiszem ennyi körítés elég is volt, és kezdjünk bele.

Anya és Apa egy fergeteges este után, elégedetten karolták át egymást, és aludtak el, nem is sejtve, hogy 9 hónapra rá, egy kis lény fog felsírni a ....-i kórházban... Igen, ez lennék én. "Sam".
A maszlagot tudjátok: gyerekkori "aktok", bárányhimlő, cuki fagyi, torta és minden evő képek, óvoda, iskola...
Az első komolyabban vett kapcsolatom elég csúnya véget ért. Makacs voltam és önfejű, emiatt lett vége, amit persze a mai napig bánok.
Az elmúlt egy évben, kapcsolatok jöttek, mentek. Igazából egy-két héten belül, mindig találtam magamnak valakit... persze, nézhettek kurvának, tudom, jön a lakatos hasonlat ( az a menő kulcs, ami minden lakatot kinyit, de az nem menő lakat, amelyiket minden kulcs kinyit.... ) Igen, el lehet ítélni, de ezekben mind én voltam az áldozat, kihasználtak, átvertek, megaláztak.... ( számszerint 4 kapcsolatom volt, mielőtt itt 10-es nagyságban gondolkodna akárki is ). Megviselt ez a nyár... az a baj velem, és ezt tudom jól, hogy nagyon hamar belesek egy srácba, már annyi is elég, ha szépen néz rám, és nem nyomul az első randin...
-komolyan, miért van az, hogy a pasik, ha vesznek nekünk egy rózsát, máris lecsúszik rólunk a "bugyi", de nekünk igenis meg kell szenvedni egy ajándékért...??!?? -
Szóval a suli kezdetére teljesen romokban volt a lelkem... Aztán jött valaki, aki ezt a káoszt kicsit rendjére rakta... igenám, de ki hallott már olyanról, hogy akit majd' egy fél éven keresztül csak kihasználtak, és ezzel tönkretettek, és csak a szerelemre vágyik, nem szerelmes egy olyan srácba, aki IGAZÁN megérdemelné?! Abszurd, nemde? Hát, kellemetlen érzés, mikor meg kell mondanod neki, hogy: Te vagy a legkedvesebb, legértékesebb srác, akivel valaha is találkoztam, de egyszerűen nem szeretlek.... És ezek után, ő annyit mond, hogy: Rendben, megértem, de maradjunk barátok....
Tudjátok, szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan barátaim vannak, mint amilyeneket magam mellett tudhatok!! Rájöttem, hogy ez a legfontosabb dolog az életben. Akármennyire is szarul érzed magad, és bármilyen cefet bánatos vagy, ott vannak a barátok, akik vállán sírhatsz, majd felemelik a fejed, és egy jót röhögsz velük!! Akiket felhívhatsz, hogy: Figyelj, iszonyat nagy bajban vagyok, gyere X helyre értem... és mennek! Akiknek akármit elmondhatsz a félelem nélkül, hogy visszahallanád, és hogy elítélnének érte...!!

Nos, szerintem egyenlőre bemelegítésnek ennyi elég volt. :) Amúgy is, most kezdtem az egészet, így nem szeretnék lelőni minden "poént". Remélem tetszeni fog a blogom! Kérlek titeket, jelezzetek vissza! Itt Chat-en vagy hozzászólásban!! Köszönöm, hogy elolvastad,
Jó éjt mindenkinek :)

Kezdődjön. Begin.

A kísértés hosszan nyomja a csengőt, de a lehetőség csak egyszer kopogtat!